Kesztölc Kestúc

keresés

Tisztelt Lakosaink!


Értesítem Önöket, hogy a Kesztölci Önkormányzat a Biotrans Kft-vel partneri kapcsolatban alakította ki a „házhoz menő” lakossági használt sütőolaj begyűjtési rendszert.

A rendszer lényege, hogy a lakosság zárt csomagolásban (PET-palackban, befőttesüvegben), tehát „cseppmentesen” helyezheti el a gyűjtőbe a náluk keletkezett használt sütőolajat és sütőzsírt.
A környezetvédelmi cég által kínált cseppmentes technológia kizárja, hogy az olaj beszennyezze a környezetet. A gyűjtőcég által ingyenesen biztosított és telepített gyűjtőedényzetet a cég igény szerint cseréli és tisztára mosott, új edényt biztosít helyette.
A lakosság számára településünkön két nyilvános gyűjtőpont létesült.
A Szabadság téren az üveggyűjtő konténerek mellett, valamint a Szent Kelemen téren a KÁOSZ vegyesbolt melletti gyűjtőedényzetben is leadhatják a háztartásokban keletkező használt sütőolajat és sütőzsírt, ezzel is csökkentve a
szennyvízcsatorna hálózat, valamint a környezet terheltségét.
Tegyünk együtt környezetünkért! Segítő együttműködésükben bízva.

Farkas Krisztina
polgármester

Olvasta már?

Kesztölc csapadékvíz-elvezetésének fejlesztése II. ütem

Kesztölc csapadékvíz-elvezetésének fejlesztése II. ütem Pályázati azonosító: TOP-2.1.3-16-KO1-2021-00041 Kedvezményezett: Kesztölc Község Önkormányzata Támogatás összege: 50 000 000 Ft Támogatás mértéke: 100% Projekt címe: Kesztölc ...

Köszönet nyilvánítás a kesztölci lakosoknak

Kesztölc község Önkormányzata, valamint a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat nevében szeretnénk megköszönni a kesztölci lakosoknak a tartós élelmiszer gyűjtést, valamint a felajánlott élelmiszer utalványokat, mellyel szebbé tehettük a községü...

Köszönet nyilvánítás a cipős doboz akció szervezőinek

Kesztölc község Önkormányzata, valamint a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat nevében szeretnénk megköszönni a cipős doboz akció szervezőinek és adományozóinak azt a rengeteg ajándékot, mellyel szebbé tehettük a községünkben élő rászoruló gyer...

KÖSZÖNET NYILVÁNÍTÁS ZSIBRITA GYÖRGYNEK

Ezúton szeretnénk megköszönni Kesztölc község Önkormányzata,- a Kesztölci Idősek Klubja, valamint a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat nevében Zsibrita György által közvetített tartós élelmiszeradományt, melyből 74 fő kesztölci lakost tudt...