Színes szalagok és léggömbök díszítették az ágakat és cserjéket, jó hangulatban, kötetlen beszélgetéssel telt el a délután. A Kesztölci Bányászok Hagyományőrző Köre május 3-án, szombaton délután tartotta meg az idei, bográcsozással egybekötött bányász majálisát az Esztergomi úti emlékműnél.
A hagyományőrzők nevében Vöröskői István, településünk korábbi vezetője köszöntötte a jelenlévőket, köztük Fülöp Zitát, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Dorogi Helyi Szervezetének elnökét. Ezután következett a Kesztölci Pávakör ünnepi dalcsokra.
Juhász Sándor, Kesztölc jelenlegi polgármestere köszöntőjében kiemelte: szeretnék, ha újra feleleveníthetnék a régi klastrompusztai majálisok hangulatát, ennek azonban az egyik feltétele a klastrompusztára vezető út felújítása. A képviselő-testülettel azon dolgoznak, hogy a következő esztendőkben május elsején a régi helyén, a klastrompusztai Majális parkban tartsák meg a majálisokat, ahol az idősebb generációk mellett a fiatalok is kikapcsolódhatnának. Végül megköszönte a Pávakör műsorát és minden jelenlévőnek kellemes időtöltést kívánt.
Ezt követően a résztvevők a Kesztölci Pávakör közreműködésével elénekelték a Bányászhimnuszt, majd a majális kötetlen beszélgetéssel, sütemények és a bográcsban készült étel elfogyasztásával folytatódott.
Walczer Patrik