Nemrégiben nyílt nappal egybekötött edzést tartottak a Kesztölci Bringaparkban, ahol a Street Riders Trial Team jóvoltából hetente edzéseket, kerékpáros készségfejlesztő, ügyességi foglalkozásokat is tartanak. A szervezők várják a jelentkezőket, akik az élményszerzés mellett a biztos alapokat is szeretnék elsajátítani!
„Jó néhány éve egy kedves barátommal nagyon sokat bicikliztünk a Pilisben, és azt vettük észre, hogy a faluban a gyerekek közül viszonylag kevesen ülnek nyeregbe. Az elsődleges célunk egy olyan közösségi tér létrehozása volt, amelyet bárki ingyenesen használhat, és amely visszaadja a gyerekeknek a kerékpározás örömét.
A megvalósításhoz a szükséges terület egy részét az önkormányzattól béreltük, a mellette fekvő, korábban parlagon lévő földeket pedig megvásároltuk, hogy biztosítsuk a pálya helyét. Nagy örömünkre a kezdeményezés elérte a célját: a gyerekek azonnal birtokba vették a parkot, és azóta láthatóan megemelkedett a kerékpározó fiatalok száma a faluban” – idézte fel Pauler Attila, a pálya egyik tulajdonosa, egyben ötletgazdája azzal kapcsolatban, hogyan jött a Kesztölci Bringapark létesítésének gondolata.
Aki gyakran sétál a Csévi út mentén, annak már nem újdonság a domboldalon elhelyezett elemek látványa. Varga Tamás, a Street Riders Trial Team vezetője elmondta, hogy a park első változata 2022 tavaszán készült el. Az ügyességi és triál pálya állapota sajnos az elmúlt több mint 4 évben erősen leromlott, és bár részleges felújítások történtek, a teljes újraépítés elengedhetetlenné vált.
„Az általam vezetett Street Riders triál kerékpáros csapat Csolnokon egy igen jól felszerelt pályával rendelkezett, ahonnan azonban idén év elején költöznünk kellett. Egyeztettem Attiláékkal, akik üdvözölték az ötletet, hogy pályaelemeinket a meglévő Kesztölci Bringaparkba telepítsük át” – árulta el Varga Tamás.
Mint azt megtudtuk, a Kesztölci Bringapark egy komplex kerékpáros pálya. A környéken montis, pumpa és triál pálya is található, azonban olyan helyszín nincsen, ahol több különböző pályatípus egy helyen elérhető lenne. Kesztölcön montis, ügyességi és triál pálya is épült, melyek önmagukban is különlegesek, de együtt még komolyabb sportolási, kikapcsolódási lehetőséget kínálnak. Ez adja a hely komplexitását.
Varga Tamás megjegyezte: biciklivel közlekedni a környékbeli erdőkben, a kijelölt útvonalakon ugyan engedélyezett, azonban azok a rekreációs céllal kerékpározókat szolgálják ki. A legális útvonalakon mandínerek, ugratók nem találhatók, míg a kesztölci montis pálya ilyen izgalmakat is rejt magában.
„Az ügyességi pálya tudtommal a környéken egyedülálló, hasonlóról én legalábbis nem tudok. A keskeny nyomvonalú körpálya, a mellé épített rámpás akadályokkal, gerendákkal, pallókkal kisebbeknek és nagyobbaknak is tartogat kihívásokat” – tette hozzá.
A csapat vezetője azt is elmondta, hogy a triál pálya különlegességét pedig az adja, hogy nagy kiterjedésű betonelemeket telepítettek a parkba, ezáltal sikerült egy egész országban egyedülállónak számító városi környezetet szimuláló terepet létrehozni. A sziklás és gumiabroncsos rész kialakításánál is igyekeztek figyelni arra, hogy ne a hazai pályákon megszokott elrendezési módot válasszák.
Sokakban felmerül a kérdés, hogy milyen típusú kerékpárral lehet felkeresni a Kesztölci Bringaparkot. Varga Tamás megjegyezte, a montis pálya szinte bármilyen kerékpárral kipróbálható. Az ügyességi pálya 18-26” kerékméretű bringákhoz épült, de a körpálya része akár futóbiciklivel is teljesíthető. A triál pályához nyilván alapvetően triál bringa javasolt, de az ügyesebbek bizonyos részeit hagyományos kerékpárral is meghódíthatják.
„A bukósisak viselése minden esetben kötelező, a többi felszerelés egyéni megítélés kérdése. Én személy szerint a kesztyűt és a pedálhoz jól tapadó, zárt lábbelit mindenképpen ajánlom. Kisebbeknek a könyök- és térdvédő is hasznos. Profi szinten egy protektoring, vagy a montis pálya esetén egy állvédős bukósisak jó szolgálatot tehet” – hangsúlyozta.
A Street Riders Trial Team közösségi oldalán is olvasható, hogy készségfejlesztő foglalkozásoknak is otthont ad a pálya, melyeknek célja, hogy minden érdeklődő elsajátíthassa a biztonságos és magabiztos bringázáshoz szükséges alapvető kerékpárkezelési technikákat.
Varga Tamás ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a csolnoki pályájukon a triál edzések 6 éven keresztül, heti szinten zajlottak. Közismert, hogy a triál sport alapvetően egy szűk réteget céloz meg, de az alapok, amelyeket az első 1-2-3 hónapban oktatnak, minden bringásnak hasznára válhatnak, így adta magát, hogy az új helyszínen ilyen foglalkozásokat indítsanak. Az edzésen résztvevők egyrészt a pálya adta lehetőségeket jobban ki tudják használni, másrészt a mindennapokban biztonságosabban és magabiztosabban közlekedhetnek kerékpárral.
„Az edzéseket heti két alkalommal, kedd és csütörtök délutánonként tartjuk, egy edzés másfél óra hosszú. Alapvető kerékpáros készségeket fejlesztünk, mint a precíz kanyarodás, kontrollált fékkezelés, emelkedőn feltekerés, lejtőn legurulás, pallókon végigegyensúlyozás. Emellett a közúti, városi közlekedésben hasznos mozdulatokat tanítunk, mint az egyhelyben állás, kerekek megemelése, szűk helyeken átgurulás” – ismertette.
A Kesztölci Bringaparkban időnként rendezvényeket is tartanak, a cél az, hogy a terep igazi közösségi térré váljon. Az elmúlt időszakban már volt két nyílt nap, illetve három vezetett edzés is volt a pályán, de a jövő tartogat magában még meglepetéseket.
„Elképzelhető, hogy még idén további nyílt napokat is tartunk, vagy újabb képzéseket indítunk. Meglátjuk, mekkora az érdeklődés, mik az igények. Terveink között szerepel, hogy szeptemberben egy kombinált, mindhárom pályarészt kihasználó versenyt szervezzünk, ennek részletei még egyeztetés alatt vannak. Soron következő rendezvényeinkről a Street Riders Trial Team Facebook-oldalunkon és a helyi Facebook-csoportokban adunk hírt” – zárta gondolatát Varga Tamás.