Klastrompusztától a Pilis-nyergen át sétálhatunk fel a Fekete-kőhöz, ahonnan páratlan kilátás nyílik Hutára, Esztergomra és a Dunára.
Ha az elzárt Pilisszentléleki-medencéből felnézünk, jól látható a Pilis tömbjének meredek északnyugati leszakadása, amelyet égbe törő karcsú tornyok tarkítanak.
Ezeket a gyönyörű dolomit tornyokat nevezzük Fekete-kőnek, vagy, ahogy a helyiek hívják Hrebenynek, hiszen a hrebe szó szlovákul hegygerincet jelent.
A Fekete-kő, két sor sziklatoronyból áll. A keleti, amely a hegy élén van és alulról jobban látható, illetve tőle nyugatabbra húzódik egy másik sziklasor is, amely 4 toronyból áll. Beljebb az erdőben még több torony van elszórtan, de ezek egyáltalán nem látszanak a buja és sűrű növényzettől. Az amúgy is meredek hegyoldal pedig néhol függőleges letörésekben ér véget.
Talán komorsága miatt, a mai napig kevesen látogatják e zord kőtömböket, éppen ezért megőrizte vadregényes múltját.
A keleti rész alulról
Dolomit tornyait a külső erők formálták, preparálták ki a környezetükből. A körülöttük lévő puhább anyagú kőzetek hamarabb lepusztultak, míg a Fekete-kő keményebb anyaga megmaradt és tornyokra különült.
A nyugati sziklasor egyik tornya - szemből...
...és felülről
Meredek oldalaiban a mai napig is felfedezhető néhány hüvely, amely ékes bizonyítékként szolgál a második világháború történéseire. 1945 januárjában a Hrebeny alatt húzódó Esztergom-Dobogókői műút is a pilisi német áttörés helyszíne volt.
A Hrebeny sziklái között egy szovjet golyószórós és néhány lövész tüzelőállását jelezték a kilőtt hüvelyek, akik a műút egy sávját pásztázták.
Talán itt volt az egyik lövészállás
A háború után hegymászó gyakorló hely volt, mely törős kőzete miatt, még a könnyebb fokozatokban is kalandosnak számított.
Legmagasabb pontja 592 méter magasan áll. Innen festői kilátás nyílik a minden oldalról hegyekkel körülvett kis falura, Pilisszentlélekre, amely ma is csak alig több mint, 300 lelket számlál. (A középkorban e terület királyaink kedvenc vadászterülete volt, de a pálos rend tagjai is ide vonultak vissza a világi élettől.)
A csúcs közelében megtalálható a Pilisi kilátások nevezetű jelvényszerző túramozgalom pecsételője is.
Megközelítése Két-bükkfa-nyeregtől a zöld +, zöld háromszög jelzésen, vagy Pilisszentlélek felől a piros, sárga sávon, majd a Pilis-nyeregtől pedig a zöld háromszög jelzésen történik.
Érdemes felkeresni e sziklákat és kilátópontot, hisz érintetlensége máig is különös nyugalmat és békét sugároz.