Benne járunk a télben, mégis mint fehér holló, ritka a hó. Makovics János versei, Tóth Tibor festménye.
Február
Vakít a napsugár, ragyogón.
De hó nem csillan vissza,
tavaszi tél mely nem fázik,
csak lelkünk a megújulásra.
Február nyakunkon immár.
Január elsuhant észrevétlen.
Ma holnap itt a nyár, tél se
volt mégis elmúlt mint minden,
s a természet teszi dolgát, mi
lassan fogjuk fel múlandóságát.
Tavaszvárás
Benne járunk a télben, mégis
mint fehér holló, ritka a hó.
Pedig szép lenne a havas táj,
tavaszi napok vannak már.
Februári hóvirágok nyílnak,
s zöldben áll erdő - mező.
Kék egek s csillagok éjek,
hosszabbodó nappalok,
mégis, jobb lenne a hideg,
mert várjuk ugyan a tavaszt,
de mindnek ideje kellene vagyon.
Borítókép: Tóth Tibor Kesztölc (30x42 akvarell)