Kesztölc Kestúc

keresés

A riasztási sms-nek van egy különleges dallama, mely prioritást élvez, adott esetben, a napi tevékenység folytatásával szemben. Ettől a hangtól általában feláll a szőr az otthoniak hátán. Igen néha átalakítja a nap tervezett folytatását egy-egy riasztás, természetesen az ésszerű megvalósítás fényében, de megéri, ha ezzel másokon segíteni tudunk. Egy évben 30-40 riasztás átlagosnak mondható Kesztölcön, de voltak 100 fölötti vonulású évek is. Siska Gáborral Makovics János beszélgetett

Kesztölc község gondnoka és tűzoltóparancsnoka vagyok, sokak szerint „a falu mindenese”. Katonai műszaki-pedagógiai vonalon végeztem, informatikai, tűzvédelmi, erdészeti, élelmiszer-ipari kitérőkkel. A kollégiumi és katona éveket leszámítva Kesztölcön élek. Szeretek mindent, amit a falusi életmód és lehetőség felkínál, illetve megkövetel.
Majd minden fiú akart tűzoltó lenni. Önnél miért ragadt be ez a vágy, mi volt az ami megfogta és erre fordította életét ?
1988-tól általános iskolásként, tanítás után, néhány osztálytársammal eljártunk a tűzoltószertárba segíteni, ismerkedni a tűzoltó egyesület tagjaival, eszközeivel, tevékenységével, de hivatalosan csak 1990-től lettünk regisztrálva, mint ifjúsági önkéntes tűzoltó és iskolai diáktűzoltó. Versenyekre jártunk, gyakorlatoztunk, majd idővel már kisebb káreseményekhez, avartüzekhez is kivittek minket. Figyeltük a „nagyokat” és tanultunk. Hálásak vagyunk türelmükért a mai napig. Közösségbe kerültünk, jól éreztük magunkat és senkinek nem derogált az időnként katonás rendszer és fegyelem. Észre sem vettük és elment néhány év és már a tűzoltó vizsga előtt álltunk. Vizsgák után jött az első éles riasztás, az első komolyabb háztűz megfékezése, ha úgy tetszik „tűzkeresztség”, majd az első komolyabb beavatkozást igénylő műszaki mentés, és számtalan vegetáció és erdőtűzi beavatkozás. Az ember alapigénye a bajbajutottak segítése és erre akkor jövünk rá, amikor önkéntelenül cselekszünk, ahogy balesetet, káreseményt látunk. Valaki bátrabban, valaki óvatosabban, de igyekszik segíteni. Ha ezt szervezetten tehetjük, megfelelő háttérrel az még jobb. Az első könnyel telt hálás tekintet, szoros elismerő kézfogás nagy hatással volt rám, melyet egy, akkor még idegen „földimtől” kaptam! A pozitív visszacsatolások az önkéntesek „fizetsége”! Sorkatonai időm második felében volt szerencsém tűrajosként is szolgálatokat teljesíteni. (Katonai készenléti tűzoltó raj) Leszerelés után parancsnok-helyettesnek neveztek ki az ÖTE állományába. Nagyobb felelősség, további tanfolyamok. Végigjártam a „ranglétrát”, beválasztottak a Magyar Tűzoltó Szövetség KEM elnökségébe, majd többedmagammal a Turul speciális megyei mentőcsoport alapító tagjai közé, ahol a műszaki mentési raj parancsnokának neveztek ki. Az ÖTÉ-nél folyamatosan lehetőség van tanulni, fejlődni, szakszerűbben segítséget nyújtani. Akit vonz a tűzoltó életforma, de nem szeretne meglévő állásáról lemondani, továbbá, ha még lokálpatrióta is, annak az önkéntes tűzoltó tagság tökéletes alternatíva!
Nagyon szerteágazó tevékenységet folytat, nem csak tűzoltóság,de különböző képzések, tanfolyamok, és az utánpótlás is. 
Sajnos minden érdekel! A család támogatása elengedhetetlen. Én 100%-ban nekik köszönhetem olykor túl sokrétű terveim megvalósítását. Szeretem Kesztölcöt és igyekszem részt vállalni, minden falunkat érintő, munkámon kívüli megmozduláson is. Nem akarok mindenkinek megfelelni, mert az lehetetlen, csak teszem a dolgom. A tűzoltó „hobbym”, mert ugye ez önkéntes, kvázi társadalmi munka, kitölti a napjaimat. A jelentések-, beszámolók-, pályázatok-, egyesület papírmunkái és teendői. Gyakorlatok, tanfolyamok, versenyek, konferenciák, értekezletek, rendezvények és protokoll tevékenységek a naptáramat teleírják hamar, de a fejlődésnek ára van. Ezek mellett pedig az aktív készenlét, illetve a káresemények felszámolása lokális szinten a nap bármely időpontjában bajtársaimmal együtt. Ezen túlmenően, ha váratlan-elhúzódó esemény (árvíz, hóhelyzet, földrengés, ipari katasztrófa, stb.) történik, többedmagammal a Turul mentőcsoportba is beriasztanak minket, akár hosszú időre a távolság függvényébe. (ez is önkéntes-társadalmi munka természetesen,-avagy hobby) Példaképeink és mentoraink a hivatásos tűzoltók, akikkel szerencsére sokszor van lehetőségünk együtt gyakorlatozni, tanulni tőlük. Kell is, hiszen mi sem hibázhatunk és a bevetéseken is nagyrészt együtt végezzük feladatainkat. A tűzoltó vizsgát követően jönnek a speciális szaktanfolyamok, mindenkinek az adott géptípusra, gépjárművezetőknek a megkülönböztető jelzésre történő jogosultság megszerzése 5 évente (PÁV I.), orvosi vizsgálatokkal tarkítva. Az ifjúsági utánpótlás nevelés már az iskolában elkezdődik, de több időm már csak a nyári időszakban van erre a célra. Csapattársaimmal együtt a felkészítés komoly kihívás, de eredménye mindig megvan.
Ha időm engedi szeretek sportolni, kirándulni, teljesítménytúrázni (40-50 km egyenlőre), speciális akadályversenyekre, kihívásokra (LegionRun, Tűzoltó lépcsőfutás, Balatonátúszás, Katonai túlélő és akadályverseny, stb.) járni. A tanfolyamokon kersztül az élet külömböző perspektíváiba sikerül eljutnom. (Vitorlázórepülő tanfolyam, siklóernyős tanfolyam és változatai, Tradícionális Shaolin Kung Fu edzések, motoros kishajóvezetői tanfolyam majd továbbképzése (sportcélú, szolgálati célú és hivatásos) és specializálódásuk.) Az összes hobbym a tűzoltó-mentési tevékenységbe, illetve mentőcsoportos tevékenységbe közvetve, vagy közvetlenül bekapcsolódik és hasznosítható. Nekem ez így kerek.
Megkapta a 25 éves szolgálati érdemérmet, és tavaly Kesztölc-ön "Az év embere" elismerést is. Mennyire érzi az emberek elismerését a hétköznapokban?
Tisztelettel köszönöm mindenkinek, akik döntésükkel rám gondoltak! Számomra sokkal fontosabb, ha elismerik munkánk létjogosultságát. Szerencsére azért érezhető, hogy sok jóérzésű, reáliásan gondolkodó ember lakik falunkban, akik pozitívan értékelik tevékenységünket, és nem csak azok, akiknek már tudtunk valamilyen formában segíteni. Nyilván hibák előfordulnak tevékenységünkkel összefüggésben is, hiszen mi is emberek vagyunk. Magam is számtalan hiba nyomát hordozom. Valószínűleg a legtöbbet, amikből tanulva igyekszem korrigálni. Elismerés? Számomra elismerés az is, hogy a mai napig sokan keresnek meg egy adott nap, akár az esti órákban is különböző problémákkal, segítség kéréssel, akiknek igyekszem segíteni is. Továbbá a gépjárműveink idei rendszerbe állításához (festés, hegesztés) nyújtott önként felajánlott segítséget is, amit ezúton is nagyon köszönünk!
Mit tehetünk, hogy elkerüljük a nagyobb bajt?
A fűtéstechnikai ellenőrző körutaink alkalmával, számtalan esetben kellett megszüntetni, kijavítani, vagy javaslattal élni a fűtési eszköz karbantartására, cseréjére vonatkozóan. Gyakori baj sajnos a nem takarított kémény, és a késői tüzelőbekészítés. A nedves fa égésekor, mintegy folyékony korommasszát kenve a kémény belső falára lerakódik, és mivel a korom fő alkotóeleme a szén, ezért begyulladhat. Ebből adódik a kéménytüzek java és nehéz időben észlelni és lokalizálni. A vizsgálataink alatt a belső térben lévő elhasználódott kályhacsövek és nem karbantartott gázkazánok környékén a CO mérő is besípolt több helyen. A parlagtüzek csökkentek szerencsére, köszönhetően a több helyen újra művelt földeknek, és tűzvédelmi szabályozásnak. Viszont nem is olyan rég gyakori megoldás volt sajnos a begyújtott és magára hagyott parlagégetés, ami természetesen átterjedt és másnak okozott kárt. A legtöbb probléma ezen felül természetesen elkerülhető, ha figyelünk egymásra, idős, egyedülálló szomszédainkra és időben jelezzük, ha bajt, vagy meglehetősen szokatlan dolgot észlelünk.
Az utánpótlás nem könnyű feladat : miként tudja megszólítani és hosszú távon ott is tartani az önkénteseket ?
Ugyan ez nem hivatás, de ez is elhivatottság kérdése. Vannak iskoláskorú jelentkezők, de van, aki felnőtt fejjel áll közénk és adja szaktudását egyesületünk fejlődéséhez. A toborzás az iskolában kezdődik, de a szakmai táboraink is hosszú ideig sikeresen működtek. Az ifjúság mindig lelkes, nekünk ezt a lelkesedést kell fenntartani, sőt fokozni. Nem mindenki tudja ezt egy életen át bevállalni, és egyikünk sem tudja, mit hoz a jövő. Az előírásokon felül mindenki annyit vállal, amennyit magában érez. Van egy éves ritmusa az egyesület programjainak, nagyjából azonos időpontokkal. Általánosan az tudja hosszú távon vállalni ezt az életformát, aki az alapszabályunkkal együtt be tudja ezt illeszteni a hétköznapjaiba, prioritással élve más tevékenységével szemben. Természetesen első a család és a megélhetés. Bizonyos esetekben pedig maradnak a kompromisszumok hiszen, aki például sakkozni akar szabadidejében, az is szakít időt sakkszakkörre, sakkversenyre, előnybe részesítve más programjával szemben. Ugyanez a helyzet a „tűzoltó” tagsági tevékenységgel. Az éves programjaink egyre változatosabbak, izgalmasabbak a lehetőségek függvényébe. Az uniformis mindenkinek tartást kölcsönöz, és egy célért fogja közre a viselőit. Az ÖTE szolgálat annak való, aki szeret sportolni, normál és különleges körülmények között, játékosan és tanfolyamrendszerben tanulni, későbbiekben is fontos, hasznos végzettségeket szerezni, valamint segíteni embertársain, káresemény esetén pedig az elsők között segítséget nyújtani. Egyesületünk 121 éves. Elődeink kitartó munkáját dicséri, hogy ennyi időn át mindig volt, legalább egy maréknyi tiszteletre méltó ember kisfalunkban, akik vállalták lakóhelyük ezen ellenszolgáltatás nélküli szolgálatát.
Miként tudja a tragédiákat feldolgozni?
Sajnos voltak tragédiák, főként még a szolgálatom elején, de ez elkerülhetetlen. Ezek nem felejtődnek, csak halványodik emlékük. Akin nem lehet segíteni a mentés során, azt nehezen fogadja el az ember. Minden beavatkozást a jelentésen túlmenően átbeszélünk, kiértékelünk, persze mindenki másként él meg dolgokat. A hivatásos kollégák sajnos gyakran szembesülnek tragédiákkal, de szerencsére a községünkben a káresetek döntő többsége szerencsésebb kimenetelű volt az elmúlt időszakban. Az anyagi károk közül viszont, sok volt a jelentős mértékű. Testközelből természetesen teljesen más, mint egy egyperces médiahír.
Mit szeretne , mire vágyik, ami nagyon kellene az ÖTE - nek ,s vannak e új dolgok? És jelenleg hány önkéntes tűzoltó van a faluban ?
Minden évben igyekszem nagy erőt fektetni az innovációra. Nem szabad leállni! Új év, új kihívások, új feladatok és ehhez új eszköz, új kezelői tanfolyam szükséges. A korszerű, gazdaságos gépjármű és modern tűzoltó-technikai felépítmény és felszerelés minden tűzoltó álma. A tűzoltási, műszaki mentési, alpin-technikai és kutyás keresési profilunk eszközigénye nem hanyagolható el. Nem mindegy mivel mentik az embert, így, ha apróbb lépésekkel is, de ebbe az irányba igyekszem pályázatok megírásával haladni. A beavatkozói állományt, avagy a helyi vonulós tűzoltó létszámot is érinti a főként gazdasági változások okozta fluktuáció. Sokan kényszerültek külföldre a hitelek és egyéb problémák miatt, elköltöztek, vagy nem tudták vállalni ezt az egész embert kívánó feladatot tovább. A 2016-os állománytáblánk a vonulós, ifjúsági, tiszteletbeli  és pártoló tagokkal együtt 41 fő. Vizsgával rendelkező 27 fő. Jelenlegi riasztható létszám 17 fő. A pártoló tagjaink 98% egykori aktív önkéntes tűzoltó, akik leszerelés után sem kívántak elszakadni egyesületünktől, nyitva hagyva a kaput az esetleges visszatérésre.
Miként képzeli el jövőjét , mik a tervei ?
A jövő lehetőségeit szem előtt tartva teszem a dolgom. Terveim mindig vannak. Minimum egy évre előre, hiszen a pályázatokat elő kell készíteni a várható igényeknek megfelelően. Számtalan dolog befolyásolja természetesen, de fejlődni kell. Ha csak egy lépéssel is, de fel kell nőni az újabb feladatokhoz. Meg kell teremteni hozzá a feltételeket. A „hős zsukk-korszak” véget ért, de a jelenlegi korszerűbb technika is jól behatárolható ideig és mértékig bevethető. Ha az Isten is úgy akarja, idén nem kis munka árán, mindkét szerállásunkból, szükség szerint bevethető gépjármű gurulhat ki, valamint újabb kategóriai szintlépést tervezek néhány éven belül.

Olvasta már?

Iskolai étkeztetés

Tisztelt Szülők! 2024. szeptember 03-től biztosított az iskolai étkezés. Kérjük, hogy a szeptemberi étkezési szándékot legkésőbb 2024. augusztus 30-ig szíveskedjenek jelezni Klányi Ottónénak a 30/324-5128 telefonszámon. Az étkezési igényről ki...

Megyénk körül megyünk körül

Tisztelt Kesztölciek! Tájékoztatom Önöket, hogy 2021. július 21-én kerül sor a Megyénk körül megyünk körül című program keretében a Kocs-Kesztölc páros találkozóra.

Szerencsés kirándulás

Bizony, annak nevezhető a  KMASZC Dr. Szepesi László Mezőgazdasági Technikum, Szakközépiskola és Kollégium 10. osztályosainak év végi tanulmányi kirándulása Klastrompusztán.