Nagy Larion klubját mutatja be a Szeretgom portál. A nagy hagyományokra visszatekintő klubnak ma több, mint száz tagja van, köztük országos válogatott versenyzők.
Te már megtaláltad békéd és nyugalmad, és
lenézve mosolyogsz ezernyi látszatgondjainkon,
mert sokszor elmegyünk a lényeges dolgok mellett,
s későn jövünk rá, mi ami igazán fontos, itt és most.
A halottasház nem vidám hely, mikor az ember elmegy a temetőbe sírokat gondozni, csak odapillant, és átsuhan rajta talán az elmúlás, és hogy nem fog senki sem örökké élni itt és most ebben a formátumban.
Kesztölc központjában látható az a emlékmű, ami saját történetünknek állít emléket. A világpolitikai események falunkat is érintette, sőt, nagyon is, hiszen aki utána néz, olvashatja hogy mily gazdag történelmünk.
ZéVé Trilógia néven egy kesztölci dűlőből háromféle bort készítettek Szivekék. A különleges sorozatot a balatonfüredi borfesztiválon mutatják be a nagyközönségnek.
Szerencsés helyzetben vagyunk, ugyanis mikor a szőlőtelepítés volt, a falu felső határában egy nagyon jó minőségű, kanyargós asztfaltozott utat készítettek, ami a mai napig is megfelelő állapotban van.
Eredeti vázlatokat, fényképeket és bőséges dokumentációt adományozott Nyilasi Tibor festőművész özvegye az esztergomi Balassa Múzeumnak. Ebből az értékes gyűjteményből mutatunk be néhány érdekességet.
Százak ugranak ma a Dunába Dunabogdánynál. A látványos és frissítő akcióval a WWF hívja fel a figyelmet folyóink védelmére. A melegben jól jön a dunai csobbanás, Dunabogdány Kesztölctől 45 perc autóval, az esemény délután 3-kor lesz.
Gyerekkoromban ez volt az általános iskola : akkoriban nem csak délelőtt, de délután is volt tanítás, felváltva. Középen volt a folyosó,és két oldalt egy- egy iskolaterem, és volt egy udvar, ahol a szünetekben játszhattunk.