Hittem is meg nem is, hogy a meredek, sziklás Postás úton gyalog vitték a leveleket Szentlélekre. Addig keresgéltem, amíg ezt az interjút találtam, 1963-ból, Bodacz Istvánnal, a postással. - Nyírő András
Húsz turnusban érkeznek majd az Erdészház Turistaszállóba a Kerékpáros Vándortábor résztvevői. A túra útvonala Salgóbányától Szécsényen, Hollókőn, Bánkon, Zebegényen és Esztergomon át, Kesztölcig vezet.
A Kesztölc-Dorog kerékpárút pályázati támogatást kapott. Töltsük meg tartalommal, programokkal, kínáljunk szolgáltatásokat! Használjuk jól ezt a lehetőséget!
Esztergomi Boldog Özséb napján Beér Miklós váci püspök misét celebrált a márianosztrai bazilikában. A rendezvényen részt vett Vöröskői István polgármester és a kesztölciek küldöttsége. Radovics Istvánné fotóriportja.
Hetedhét országra szóló, hajnalig táncolós vagy egy szűkkörű, romantikus lagzi az álmotok? A Kostel Étterem és Panzióban szívesen lesznek a segítségetekre.
Gyulai Zsuzsa Kesztölcön élő festőművész különleges foglalkozást tartott ovisainknak a Magyar Kultúra Napján. Zsuzsáék másfél éve költöztek Kesztölcre. Budaörsi mesék címmel írt és illusztrált könyvet. Most új mesekönyvét írja, ebben már harmadik csemetéje is szerepelni fog. Megismerkedtek a könyvírás és illusztrálás folyamatával, láthattak kész és éppen születő alkotásokat. Klinger Ági fotóriportja.