Kesztölc Kestúc

keresés

Kesztölc-Klastrompuszta-Szántó-Szentkereszt-Szentlélek-Esztergom kertváros-Dorogon át Kesztölc,

Kesztölcről forgalommentes keskeny aszfaltút Klastrompusztára, onnan széles, bordás földút vezet a hegy aljában Pilisszántó irányába és a község fölött  beletorkollik a Pilisszentkeresztre átvezető műútba.

Ezen karikázunk: az első 1000 méter nagyon erős emelkedő. Pilisszentkereszten elérünk a Pomáz-Esztergom (Dobogókő) országútra és ezen balra tekerünk neki az erős szinteknek. ~4500 méter után érünk föl a Két Bükkfa-nyereghez, ahol jobbra Dobogókőre jutunk, balra-szemben pedig Pilisszentlélekre (az elágazástól még jó 2000 méter a falu centruma), majd vissza az országútra és innen leginkább gurulunk Esztergom felé. 

Alternatíva: kitérő a Boldog Özséb kilátóhoz. A két Bükkfa-nyeregnél megtaláljuk az egykori katonai célra épült aszfaltos utat, ez vezet föl a kilátóhoz.

Esztergom elején találjuk majd az elágazást, amelyen Dorogra jutunk (mehetünk a közvetlen „suzuki” úton, de az forgalmasabb) és Dorog elején a tónál találjuk a bicajos utat: elvisz a tó mellett és Kesztölcre visz.

Olvasta már?

Gyalog: Gerinctúra

Túránk fölmegy a falu mögött a kéken és aztán Sasfészek, Pilis-nyereg, Kilátó, le Szántó fölött és aztán Klastrompusztán át vissza

Túrák

Balogh Tamás túravezetőt, a Falusi Kalandtúrák kezdeményezés vezetőjét megkértük, hogy ajánljon néhány túrát Kesztölc környékén.