Három termálvizes élménymedence, panorámás jacuzzi, szaunavilág (gőz-, infra- és finn szauna), sókabin, hang- és fényterápiás élményzuhanyok és masszásterem Párkányban.
„Problémánkkal, és javaslatunkkal megkerestük Polgármester urat, aki kompromisszumos megoldást javasolt, miszerint 2018- től csak Kesztölcön végezzük a munkánkat.” Simon Jánost, a polgárőrök vezetőjét kérdezte Zsibrita Zámbori Zita
Hittem is meg nem is, hogy a meredek, sziklás Postás úton gyalog vitték a leveleket Szentlélekre. Addig keresgéltem, amíg ezt az interjút találtam, 1963-ból, Bodacz Istvánnal, a postással. - Nyírő András
Húsz turnusban érkeznek majd az Erdészház Turistaszállóba a Kerékpáros Vándortábor résztvevői. A túra útvonala Salgóbányától Szécsényen, Hollókőn, Bánkon, Zebegényen és Esztergomon át, Kesztölcig vezet.
Esztergomi Boldog Özséb napján Beér Miklós váci püspök misét celebrált a márianosztrai bazilikában. A rendezvényen részt vett Vöröskői István polgármester és a kesztölciek küldöttsége. Radovics Istvánné fotóriportja.
Hetedhét országra szóló, hajnalig táncolós vagy egy szűkkörű, romantikus lagzi az álmotok? A Kostel Étterem és Panzióban szívesen lesznek a segítségetekre.